Projektorok, plazma monitorok, TV-k, LCD monitorok, aktív táblák és kiegészítők disztribuciója.

Sok jó tábla kis helyen is elfér.

Már 4 Interwrite tábla működik...

Lehet így is?
Kevermes község egy kis település a román határ mellett. A 2300 lelket számláló faluban látszólag megállt az idő. Munkalehetőség csak a mezőgazdaságban van és a fiatalok folyamatosan elvándorolnak a faluból. A község főutcáján még nem vették le a rendszerváltozás előtti utcanévtáblákat, minden házon ott virít a „Lenin út” felirat, igaz áthúzva egy vörös vonallal. Alatta az új utcanév: Battonyai út.
Az Általános Iskola nemrég még három épületben működött, ma már csak két épületben folyik a tanítás és összesen nyolc tanteremet üzemeltetnek. Minden évfolyamnak van egy tanterme, azonban rövidesen már ez is sok lesz a községnek. Látogatásunkkor az iskola igazgatónője elmondta, hogy ősztől összevonják az iskolájukat a szomszéd község iskolájával és így egy igazgató és egy gazdasági vezetői státusz költségét tudják megtakarítani. Az intézmény fenntartója, az önkormányzat, ott spórol ahol tud. Kevés pénz van a fenntartásra és ez látszik az iskola állapotán is. A falak festésre várnak, a székek kopottak, a berendezés a régi idők emlékét őrzi. Bizony az igazgatói iroda bútorzatára is ráférne már a csere.
Mégis miért lett számunkra érdekes ennek a kicsi falunak az iskolája? Hiszen jópár hasonló állapotú és hasonló gondokkal küszködő intézmény van még az országban. A válasz egyszerű. Meglepődtünk, mert az iskolában korszerű számítógépterem található, a tanárok notebookkal dolgoznak és már négy osztályteremben Interwrite típusú interaktív tábla van a falon, vagyis a tantermek 50%-át felszerelték az oktatás vadonatúj taneszközével.
Hogyan lehet az, hogy a napi gondokkal bírkózó intézmény ilyen korszerű technikával van felszerelve? Hogy teremtették meg ennek az anyagi hátterét? Vajon mi a titok?
A fiatal igazgatónő nyitott a világra, számára nem állt meg az idő. Amikor három éve egy szegedi konferencián először ismerkedett meg az interaktív iskolai tábla adta lehetőségekkel elhatározta, hogy bevezeti az új technikát a saját iskolájába. Figyelte és sorra adta be a pályázatokat, amivel pénzt nyert az új, korszerű eszközök beszezésére. Ennek eredményeképpen szerezték be a tanári notebookokat, a számítógépterem gépeit és az interktív táblákat a projektorokkal. Munkájában konstruktív partnerre lelt az önkormányzatban. Elmondta, hogy több pályázaton nyert összeget rövid, átmeneti időre meg kellett hiteleznie a fenntartónak, hogy a beszerzés és a pályázati pénz megérkezése közti időszakot át tudják hidalni. Erre az időre az önkormányzat hitelt vett fel, hogy a pályázati pénzt nehogy elveszítse a község iskolája.
Jó példa ez arra, hogy a nehéz helyzetben lévő intézmények is előbbre tunak lépni, ha nem csak a felettes szervektől várják a problémáik és szűkös anyagi helyzetük megoldását. A nyitott, előrelátó és modern gondolkodás révén Kevermes Általános Iskolája messze a magyarországi átlag feletti arányban van felszerlve a legkorszerűbb taneszközökkel.
Lehet így is? Igen, lehet.

Casio

Projektor - hordozható
Projektor - széles képformátum

Christie

Projektor - széles képformátum
LW400
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
HD6K-M
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
HD10K-M
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
Projektor - hordozható
Hívjon!
Projektor - installációs
Hívjon!
LX500
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
LX900
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
HD6K-M
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
DS+6K
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
HD10K-M
Hívjon!
DS+8K
Hívjon!
Hívjon!
DW6Kc
Hívjon!
e-cinema
Hívjon!
DW5K
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
HD10K-M
Hívjon!
Hívjon!
DW8K
Hívjon!
Hívjon!
Digitális mozi
Hívjon!
CP2000-X
Hívjon!
Hívjon!

einstruction -Interwrite

Interaktív tábla
Hívjon!
Hívjon!
PANEL
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!

JVC

Házi mozi
DLA-HD350
Hívjon!
Hívjon!
Ipari/24 órás
DT-V20L1D
Hívjon!
Hívjon!
Broadcast monitor
DT-V20L1D
Hívjon!
Hívjon!

Mitsubishi

Projektor - rövid vetítési távolság
211 000 HUF
254 000 HUF
Projektor - installációs
211 000 HUF
254 000 HUF
374 000 HUF
404 000 HUF
WD620
416 000 HUF
552 000 HUF
680 000 HUF
739 000 HUF
870 000 HUF
892 000 HUF
XL6600U
1 000 000 HUF
1 218 000 HUF
FL6900U
1 741 000 HUF
2 612 000 HUF
Projektor - hordozható
211 000 HUF
XD280
230 000 HUF
374 000 HUF
416 000 HUF
FD630
870 000 HUF
LCD, Plazma monitor
Hívjon!
Hívjon!
LDT461V
Hívjon!
Hívjon!
Digital Signage monitor
Hívjon!
LDT421V
Hívjon!
Hívjon!
Demo modell
HD4000
282 000 HUF
Házi mozi
326 000 HUF
519 000 HUF
HC7000
656 000 HUF
Projektor - széles képformátum
416 000 HUF
519 000 HUF
WL2650U
521 000 HUF
739 000 HUF
870 000 HUF
WL6700U
1 218 000 HUF
1 741 000 HUF
Professzionális grafika
739 000 HUF

NEC

Speciális megoldások
iS8-2K
Hívjon!
Digitális mozi
Hívjon!
Projektor - hordozható
92 000 HUF
NP215
127 000 HUF
140 000 HUF
150 000 HUF
NP405
192 000 HUF
203 000 HUF
215 000 HUF
NP510
240 000 HUF
268 000 HUF
272 000 HUF
Projektor - belépő szint
NP115
92 000 HUF
127 000 HUF
192 000 HUF
LCD, Plazma monitor
Projektor - széles képformátum
NP410W
215 000 HUF
268 000 HUF
702 000 HUF
Projektor - rövid vetítési távolság
NP610S
268 000 HUF
1 106 000 HUF
Projektor - installációs
268 000 HUF
NP610
272 000 HUF
327 000 HUF
491 000 HUF
NP1250
526 000 HUF
608 000 HUF
702 000 HUF
NP3250
818 000 HUF
1 106 000 HUF
1 171 000 HUF
Interaktív tárgyaló
VISTA NP-3250W
702 000 HUF

projectiondesign

e-cinema
Cineo22
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
Projektor
F22SX+
Hívjon!
Hívjon!
F12 sx+
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
F32 SX+
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
F80 1080
Hívjon!
Hívjon!
Speciális megoldások
3D vetítés
F10 AS3D
Hívjon!
Házi mozi
Hívjon!

Sharp

Projektor - hordozható
PG-D2500X
157 500 HUF
201 800 HUF
210 400 HUF
PG-F255W
241 100 HUF
244 800 HUF
332 100 HUF
Projektor - belépő szint
PG-D2500X
157 500 HUF
201 800 HUF
210 400 HUF
Projektor - széles képformátum
PG-F255W
241 100 HUF
Projektor - installációs
244 800 HUF
305 100 HUF
PG-D3510X
332 100 HUF
Projektor - rövid vetítési távolság
305 100 HUF
Projektor
385 000 HUF
PG-D3750W
402 300 HUF
444 100 HUF
508 000 HUF
XG-PH70X-NL
857 400 HUF
1 854 900 HUF
2 275 500 HUF
LCD-TV
LC42XL2E
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
LC52XL2E
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
LCD, Plazma monitor
PN-465E
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
Digital Signage monitor
PN-465E
Hívjon!
Hívjon!
Hívjon!
Speciális megoldások
XG-PH70X-NL
857 400 HUF
Interaktív tárgyaló
857 400 HUF
Ipari/24 órás
Hívjon!

Vivitek

Projektor - hordozható
D510
105 000 HUF
116 000 HUF
137 000 HUF
D326MX
151 000 HUF
154 000 HUF
204 000 HUF
H1080FD
258 000 HUF
277 000 HUF
Projektor - belépő szint
105 000 HUF
116 000 HUF
D511
137 000 HUF
154 000 HUF
Projektor - rövid vetítési távolság
126 000 HUF
D525ST
164 000 HUF
262 000 HUF
2 606 000 HUF
Projektor - installációs
D520ST
126 000 HUF
164 000 HUF
262 000 HUF
292 000 HUF
Házi mozi
H1080FD
258 000 HUF
2 507 000 HUF
2 606 000 HUF
Projektor - széles képformátum
H1085FD
292 000 HUF
739 000 HUF
808 000 HUF
H9080FD
2 507 000 HUF
Digitális mozi
739 000 HUF
808 000 HUF

A feltüntetett árak nem tartalmazzák az ÁFA-t és tájékoztató jellegű listaárak.
Viszonteladóinknál ezektől eltérő árak is előfordulhatnak. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk.